Timişoara între Paradigmă şi Parabolă / Amintiri despre Ady / FRANYÓ ZOLTÁN


Această prezentare necesită JavaScript.

A Bánság székvárosának már elég gyors ütemben gazdagodó polgársága akkoriban lépett az iparosodás állapotába; ez a korszak volt az átmenet a nagyipari termelés felé. De gazdasági strukturájában és kulturális igényeiben még hasonlíthatatlanul más volt, mint akár egy évtízed múlva is …
Ebbe a számára teljesen új világba csöppent bele az alig húszéves Ady Endre. Milyen más volt ez a város, mint a borospincékkel övezett vidáman iddogáló Meszesalji Zilah vagy a színmagyar, kálvinista Debrecen. Maga Ady mesélte nekem tizenkét év múlva, amikor 1909. októberében az általam rendezett matinéra a Nyugat néhány munkatársával és dr. Reinitz Bélával ismét eljött Temesvárra, milyen döbbenet fogta el, ahogy tizenkét év előtt a vasúti állomásról majdnem egy óra hosszat döcögött vele a lusta lóvonat a Józsefvároson és a Belvárosig terpeszkedő sivár, beépítetlen területeken keresztül egészen a város központjában levő „dikaszteriális palotáig”. Ez a Bach-korszakbeli iromba, kaszárnyaszerű épület, melyben még ma is sötét, rideg folyósok mentén a törvényszék és az ítélőtábla irodái sorakoznak, nagyon lehangolta Adyt, mikor felért az első emeletre – mondotta –, legszívesebben azonnal visszafordult volna, hogy szökjék ebből a barátságtalan városból. De mégis erőt vett magán, és a huzatos irodák útvesztőjében, a legsötétebb keresztfolyosó végén, a patkányszagú táblai irattárban megkereste azt az érmindszenti ismerőst, Makoldy Miklóst, aki már előre egyengette az útját …
Makoldy közben már lakásról is gondoskodott. A levélben jelzett „csöndes kis szoba” a Józsefvárosban, az akkori Arany János utca 13. számú házban volt. Az alacsony, vedlett vakolatú, sárga ház, közepén nagy tölgyfakapuval, ma is változatlanul olyan, mint amikor Ady Endre lakott benne. A kaputól balra fekvő lakrésznek három szobája, konyhája és éléskamrája van. Egyik szobájának két ablaka az utcára nyílik. Itt lakhatottt az a nyugalmazott közös hadseregbeli ezredes, akit Ady – aki keservesen törte a német nyelvet – „Veti néni” nevű lakásadónőjével folytatott kényszerű dadogásai során „Herr Tausender”-nek nevezett. Az udvar felöl nyílik Ady egykori bútorozott szobájának bejárata – itt még ma is olyan állapotban van minden, mint akkoriban volt. Az új díjnok úrnak lakásától a hivataláig naponta elég hosszú utat kellett megtennie, legtöbbször gyalog, mert az elsejét követő pár nap múlva már lóvasútra se tellett.
Mindennap ott haladt el az akkor még tágas, széles, beépített térség közepén álló kicsiny kápolna mellett, melynek Mária-szobra előtt esténként rőt mécses pislákolt: ezen a helyen sütötték meg tüzes trónon Dózsa Györgyöt, az 1514-i parasztforradalom vezérét. Vajon megelevenedett-e Ady lelkében ez a mélyen beágyazott temesvári emlék, amikor később forradalmai felviharzó, kemény Dózsa-verseit írta? Vajon eszébe jutott-e az a régi temesvári ősz, amikor ismeretlenül és rokontalanul, az öntudata alatt kialakulatlanul bizsergő vágy-álmaival bandukolt a Hunyadi-kastély felé, amelynek ablakából Dózsa úri hóhérai élvezték a „rebelis parasztvezér” tűzhalálának szörnyű színjátékát?

Amintiri despre Ady

Metropola Banatului era pe atunci un oraş cu pronunţat caracter comercial. În acestă lume a nimerit, la abia 20 de ani, Ady Endre. Cât se deosebea acest oraş de poalele Meseşului, înconjurat de vesele crame de vin, de Zalău sau ungurescul, calvinistul Debreţin, îmi va spune însuşi Ady peste 12 ani, când în octombrie 1909 va veni din nou la Timişoara cu un grup de scriitori la matineul organizat de mine. Pe Ady l-a cuprins groaza în timp ce leneşul tramvai cu cai îl hurduia aproape o oră de la gară, prin spaţiile pustii, neconstruite, ale cartierului Iosefin până la Cetate. Ţinta lui era „Palatul dicasterial”. Această zidire uriaşă în stil medieval, copie a Palatului Strozii din Florenţa, cu coridoarele sale reci şi întunecoase pe care se înşirau sălile şi birourile tribunalului şi ale curţii de apel, îl deprimau nespus pe Ady …
Makoldy se îngrijise între timp şi de locuinţă. Camera liniştită, pomenită în scrisoarea lui, se afla în str Ion Ghica nr. 12 de azi. Casa scundă, galbenă, cu tencuiala coşcovită, în mijloc cu o mare poartă de stejar, este şi azi ca atunci. Apartamentul din stânga intrării are trei camere, bucătărie şi cămară. Una din camere are două ferestre la stradă. Aici putea locui celălalt subchiriaş, un colonel în pensie. Gazda, „Vetti néni”, era nemţoaică şi Ady, care vorbea slab limba germană, se înţelegea greu cu ea. Camera mobilată a lui Ady dădea spre curte, – azi totul este încă în starea de atunci. Noul diurnist era obligat să facă zilnic drumul lung de la locuinţă la birou, mai mult pe jos, căci câteva zile după salar nu mai avea bani nici pentru tramvaiul cu cai. Trecea în fiecare zi pe lângă o mică capelă ce se ridica în mijlocul unei pieţe încă largi pe atunci. Seara pâlpia flăcăruia roşcată a unei candele în faţa statuii Maria: în acest loc a fost ars pe un tron de foc Gheorghe Doja conducătorul revoluţiei ţărăneşti din 1514. Oare să fi înviat în sufletul lui Ady această amintire timişoreană, adânc înfiptă în conştiinţă, atunci când, mai târziu, şi-a scris versurile aspre, de furtună revoluţionară, despre Doja? Oare să-i fi venit în minte toamna timişoreană de altădată, când încă necunoscut şi fără rude, cu visurile încă neconturate, în suflet, hălăduia spre castelul Huniade, din ale cărui ferestre călăii lui Doja gustau groaznicul spectacol al morţii, pe rug, suferite de „rebelul conducător de ţărani”?  (Traducerea: Gelu Păteanu)

Lasă un răspuns / Leave a comment

Completează mai jos detaliile tale sau dă clic pe un icon pentru a te autentifica:

Logo WordPress.com

Comentezi folosind contul tău WordPress.com. Dezautentificare /  Schimbă )

Poză Twitter

Comentezi folosind contul tău Twitter. Dezautentificare /  Schimbă )

Fotografie Facebook

Comentezi folosind contul tău Facebook. Dezautentificare /  Schimbă )

Conectare la %s